NE CSAPD BE MAGADAT ÉS A CSAPATODAT!

Azt a furcsaságot figyeltem meg több vállalkozásban, hogy a tulajdonosok, vezetők azt az illúziót keltik, hogy a cégük rendszer szerint működik.

Ezt arra alapozzák, hogy előfizetnek különböző vállalatirányítási rendszerekre, és szoftverekre, de ezek a különböző rendszerek egyáltalán nincsenek szimbiózisba hozva egymással és a munkatársakkal.

Sőt ami a legfontosabb része minden rendszernek – a munkatársak – nincsenek jól
kiképezve ezekre, illetve arra, hogy a munkakörük ellátásához hogyan kell használniuk.
Így az egész egy kesze-kusza, zavaros és félig halott dolog lesz a cégben.

Közben a vezető azon mérgelődik, hogy hiába fizet ki méregdrága összegeket a különböző vállalatirányítási és egyéb szoftverekre, mert a csapattagok mégsem, vagy nem jól használják azokat. A lényeget azonban sokszor nem veszi észre.

Mégpedig azt, hogy a kulcs, azaz a munkatársak stabil és gondos kiképzésének hiánya,
illetve időnkénti újra képzésének a hiánya okozza az igazi problémát.

Az a cégvezető, aki azt gondolja, hogy a digitális technológia bevezetése már azt jelenti,
hogy rendszere van a vállalkozásában, bizony nagyot téved.

Mesterséges intelligencia ide vagy oda, digitalizáció ide vagy oda, az emberi tényezőt sosem szabad kihagyni, mert a gépeket működtető profi, szakértő munkatársak nélkül
nincs csapat és nincs rendszer.

Olyan ez, mint amikor egy versenyautóhoz van egy szuper motor rendszer, van egy
szuper váltó rendszer, van egy szuper karosszéria, szuper villamossági rendszer stb.
Ezek mindegyike külön-külön egy tökéletesen működő, méregdrága rendszer, de az autóban nincsenek összeoptimalizálva, nincsenek szimbiózisban.

Vajon lesz-e ebből egy ténylegesen hatékonyan működő versenyautó?
Sosem!

Ugyanakkor ide jön még egy kulcs dolog!

Amikor egy amatőr, ügyetlen sofőrt ültetünk be egy ilyen tökéletes versenyautó
rendszerbe, akkor azonnal egy totális csőd lesz az egész.
Csakis egy profi sofőr tudja szakértő módon alkalmazni a versenyautó teljes rendszerét,
csakis ő képes kihozni belőle olyan dolgokat is, ami sokszor lehetetlennek tűnik.

Így egy cégtulajdonos, vezető sokszor csak egy illúziót kerget, bármennyire jól hangzik is,
hogy ő egy rendszert működtet.

Egy profi rendszer csakis a csapattagok profi képzésével, fejlesztésével érhető el. A
legdrágább rendszer sem ér egy fabatkát sem, ha amatőr, a munkakörét és a munkafolyamatait nem profi módon ismerő és alkalmazó munkatársak működtetik.

Barátsággal:
Bacsa András
+36 30 936 5092

VAGY MEGSZOKSZ VAGY MEGSZÖKSZ

Számos olyan esettel találkozom, amikor Cégvezetők, felső- és középvezetők panaszkodnak,
hogy a munkatársaik nem használják a cég vállalatirányítási- és más rendszereit, illetve újra meg újra azt szajkózzák, hogy bezzeg más rendszerek, vagy a volt munkahelyüknek a rendszere sokkal jobb, hatékonyabb, bal bla bla volt.

Ilyenkor őszintén nem értem, hogyan lehet egyáltalán kérdés, vagy vita tárgya egy új munkatárs számára, hogy a cégben kialakított és folyamatosan finomított rendszer/ rendszerek ilyen vagy olyan rosszak!

Ugyanis egy munkatárs, amikor szerződést köt egy új munkaadóval, akkor ő egy teljes
rendszerhez csatlakozik. Ezt a rendszert/ rendszereket pedig jó estben korábban tesztelték,
korrigálták, és folyamatosan javítják.

Ezért, mielőtt egy új csapattagot felveszünk, nagy vonalakban ismertté kell tenni a számára, hogy milyen rendszerekkel és milyen irányelvek szerint kell a csapatban működnie, mert ő csakis így tud felelősen dönteni arról, hogy hajlandó-e elfogadni a munkahelye által megkövetelt rendszereket illetve irányelveket, azaz működési és viselkedési szabályokat.

Ez egy alapvető fontosságú lépés a HR részéről, mert amikor egy új munkatársat “vakon”
szerződtetnek le, és kiderül számára, hogy ő nem hajlandó azok szerint a normák és rendszerek szerint dolgozni és viselkedni, ami a csapatban elvárt, akkor kidobott pénz az egész, amit persze a cég fizet.

Kidobott pénz a toborzó hirdetések ára, kidobott pénz az a rengeteg figyelem és betanítás is, amit beleöltek ebbe a munkatársba. Ráadásul lehet elölről kezdeni az egészet.

Nagyon fontos a fentiek megértése, mert sokszor látom, hogy ez miatt a kimaradt láncszem miatt veszítenek el cégek reménytelinek hitt munkatársakat. Ugyanis nem lett velük az elején precízen letisztázva, hogy milyen rendszereket KELL használniuk ahhoz, hogy a csapat értékes tagjai tudjanak lenni.

Emiatt dobnak ki cégek felesleges pénzt, és ez az egyik fő oka a nagy munkaerő lemorzsolódásnak is. Nem lettek precízen tisztázva a munkaszerződés előtt a
játékszabályok.

Ezeket viszont nem elég csak szóban elmondani, hanem a munkaszerződésük részeként – akár mellékletként – a cégben való munkájuk alapvető kitételeként írásban is meg kell fogalmazni, és alá kell velük íratni.

Ezután már nem lehet kérdés vagy bármilyen vita tárgya, hogy ezek a rendszerek azok a munkaeszközök, amiket a Cégvezető biztosít a csapatának, és nekik kutya kötelességük ezeket használni, hiszen erre szerződtek le, amikor beálltak a vállalkozáshoz.

Amikor egy munkatárs ezek után sem hajlandó használni a rendszert, illetve alkalmazni az
irányelveket, akkor jogosan lehet neki árnyaltan mondani azt a közhelyet, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz.

Egyetlen csapattagnak sincs jogában veszélyeztetni a csapategységet, csak mert nem ért egyet a céges rendszerrel vagy irányelvekkel.

Barátsággal:
Bacsa András

NE A KÁOSZT KEZELD, HANEM A RENDET! AVAGY AKI FOLYAMATOSAN ÖRDÖGÖT FEST A FALRA, AZ MEG IS KAPJA.

Gyakran előfordul amikor vállalkozókkal beszélek, és rákérdezek arra, hogyan mennek a
dolgaik, akkor azt válaszolják elgyötörten, hogy kezelik káoszt a cégükben és az életükben. Ez
egy olyan tipikus szófordulata a cégtulajdonosoknak és ügyvezetőknek, ami sajnos beleívódik a gondolkodásukba, és így a mindennapi működésükbe is.

A helyzet az, hogy amikor valaki a negatív dolgokra fókuszál, és azt erősíti, akkor pont ezek az
utált negatív dolgok fognak észrevétlenül is megerősödni, illetve a negatív hatásuk biztosan nem marad észrevétlen. Pont ilyen dolog az, amikor valaki azt erősíti, hogy a káoszt kezeli.

Én igyekszem azt a nézőpontot adni a vezetőknek, hogy érdemesebb arra helyezni a fókuszt, ami pozitív, és egyszerűen úgy hozzáállniuk a dolgokhoz, hogy ne a káosz kezelésére tegyék a hangsúlyt.

Tegyék arra a figyelmet, hogy a rendet akarják kezelni és létrehozni!

Mert amíg a káosz – azaz a rendetlenség – negatív, addig a rend kezelése nagyon is pozitív dolog.

Amikor valaki arra koncentrál, hogy lépésről lépésre a rend és a rendezettség létrehozásán szorgoskodik, az egy óriási belső erőt szabadít fel benne. Ez teljesen világos, hiszen a rend az pozitív energiát teremt.

A káosz kezelése pedig egyre csak leköti a belső erőforrásait, folyamatos lehengereltség érzését adja, ami pedig folyamatos hatás helyzetet teremt a vezető számára. Természetesen ennek a gondolkodásnak a felvétele is rengeteg önfegyelmet és tudatosságot követel meg, de a hatása elképesztően pozitív lesz, amit csak a gyakorlatban tapasztalhatunk meg.

Határozottan állítom, hogy nagyon megéri erre odafigyelni, és amikor  a környezetünkben másoknál tapasztaljuk a fenti negatív hozzáállást, akkor segítsünk neki is felhívni rá a figyelmet. Különösen akkor, ha ez a saját cégünkben történik.

Erre is pont igaz, hogy mindig a fejétől bűzlik a hal, és amikor egy csapatban a cégtulajdonos,
ügyvezető felveszi a fenti pozitív gondolkodásmódot, akkor ez a többieknél is tovább fog
másolódni, de amennyiben a folyamatos negatív káosz kezelés jellemzi a vezető gondolkodását, akkor ez fogja jellemezni a csapattagokat is.

Így a falra festett ördög meg fog jelenni, sőt, el sem fog tűnni, és kínkeserves lesz a cégben
dolgozni, és egy ilyen csapatban létezni.

Ne felejtsük azt sem el, hogy ráadásul a jó kvalitású munkatársaknak szükségük van rendre és biztonságra, hogy magas eredményeket tudjanak nyújtani, így a káoszos, bizonytalan légkörű csapatból menekülni fognak.

Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092

NE BÚJ MÁSOK SZEMÉLYISÉGÉBE!

Van egy furcsa elképzelés az emberekben, ami teljesen mindennapossá vált a társadalomban. Arra vágynak, hogy bárcsak olyanok lehetnének, mint XY, azaz valaki más. Egy olyan személy életére áhítoznak, aki egy ideált testesít meg számukra. Ha ezt valaki tényleg meg akarná valósítani, akkor neki teljesen olyanná kellene válnia, mint annak a bizonyos másik embernek a személyisége.

Fel kellene vennie a másik személy élethelyzetét, körülményeit, viselkedését, de ugyanúgy a
fájdalmait és kudarcait is, nem csak a sikerességét. Nem akarok belemenni ennek a mentális hatásaiba, de gondolj csak bele egy picit!

Amikor valaki elkezdi felvenni egy általa idealizált személy viselkedését, tulajdonságait, és akár a külső megjelenését is, akkor valójában ő már az a másik személy lesz. Ezzel pedig elveszíti az értékrendjét, azaz elveszíti önmagát!

Én abban hiszek, hogy meg kell találnunk a saját értékrendünk szerinti optimális működési és viselkedési módot, illetve megjelenést, amin aztán folyamatosan tovább korrigálhatunk és javíthatunk.

Más emberek utánozása helyett inkább keresd meg és erősítsd meg azt, ami téged igazán sikeressé és boldoggá tehet.
Azt, ami önazonos.

Talán még sosem ültél le azért, hogy megvizsgáld, mit vársz el magadtól és milyen módon akarod azt elérni. Amikor ezt megteszed és ténylegesen írásban kidolgozod, akkor megteremted azt az ideált, aki teljesen te vagy.

Innentől kezdve képes leszel úgy kontrollálni és irányítani a viselkedésedet és a tevékenységeidet., hogy megtartod a saját belső értékrendedet. Ahhoz pedig, hogy ezt folyamatosan fenn is tartsd, irányelveket kell lefektetned, amik a saját működési szabályaid lesznek, és segítenek abban, hogy hosszú távon, stabilan megtartsd ezt az önazonosságot.

A legjobb, ha le is írod ezeket az irányelveket. Biztos vagyok benne, hogy ez a kidolgozás hatalmas mértékben meg fogja emelni a saját magaddal szembeni önértékelésedet és önbecsülésedet.

Barátsággal:
Bacsa András

+36309365092 

RÁFÁZOL HA CSAK ELVÁRSZ. 

Sokszor kell azt az óriási tévedést tisztáznom vezetőknél, hogy “ő bizony elvárja a munkatársaitól azt, hogy ….”, de azok egyszerűen nem csinálják meg a dolgukat, vagy nem megfelelően csinálják meg azt.
 
Először is, ha megnézzük azt a szót, hogy “elvárom”, akkor szemet kell szúrjon, hogy aki csak elvár, az bizony várakozik, ahelyett, hogy proaktívan cselekedne. 
Amikor pedig valaki passzívan csak várakozik valamire vagy valakire, akkor felveszi azt az álláspontot, hogy annak a valaminek vagy valakinek a hatásává válhat. 
Ő azt dönti el, hogy – csúnyán de őszintén mondva – áldozati szerepet vesz fel, mert az, aki hatása valakinek vagy valaminek, az bizony áldozatává válhat annak.
 
Egy vezető pedig sosem várakozhat, és sosem válhat mások, vagy a körülmények áldozatává. Egy vezetőnek aktívan fel kell vállalnia a felelősséget, hogy bármely helyzetben ő az, akiről a csapata jó példát kell vegyen, őt kell követnie. 
A vezetés nem egy passzív tevékenység, hanem egy állandó éber és tudatos felelősségvállalás és irányítás, ami nélkül sosem lesz jó és sikeres egy menedzsment.
 
Ezért a jó vezető proaktívan eléri, hogy a dolgok megtörténjenek, az eredményeket elérjék, és a saját kezébe veszi az irányítást . (Ez nem egyenlő azzal, hogy ő csinálja meg azt, amit másnak kellene.) 
Nem várakozik, hanem tesz, cselekszik, és már a problémák felmerülése előtt kezdeményez. Elvárás helyett megköveteli és kontroll alatt tartja azt a területet, ami az ő hatásköre.
 
Aki ennek megfelelően vezet és menedzsel, az nagyon kicsi eséllyel válik áldozattá, mert ő az, aki megszabja a dolgok működését, és ő az, aki az irányítást a kezében tartja, így nagy eséllyel sikeres és eredményes lesz. Amikor ez történik egy csapatban, akkor az ő hozzáállása és vezetési módja másolódni fog, mert a jó példa képes gyorsan elterjedni, hiszen ki az a bolond, aki ne akarna ugyanolyan sikeres lenni, mint ő? (Ez alól csak egy romboló, és nem oda való csapattag a kivétel, de őt egyszerűen ki kell rúgni.)
 
Követeld meg, és aktívan érd el az eredményeket, ne csak passzívan elvárd, hogy azok valahogy megtörténjenek!
 
Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092

VERSENYEZZ ÉS NE HARCOLJ! 

Nap mint nap azt látom, hogy sok cégtulajdonos, vezető olyan harcot vív, amellyel megkeseríti a saját, és a mások sorsát is. Ez a küzdelem beleívódik az életébe, és ennek a harcnak a végeredménye az, hogy tönkremennek és megszűnnek a családi, baráti kapcsolatai, illetve megromlik a viszonya a környezetével.
 
A fő probléma az, hogy ő nem versenyez, hanem őrült görcsös erőfeszítéssel, elkeseredetten próbálja azokat az akadályokat leküzdeni, amik egyébként természetes velejárói minden versenynek minden területen az életben.
 
Az a vezető, aki úgy éli meg a tevékenysége közben felmerülő nehézségeket, hogy azok az élet igazságtalanságai, amik csakis büntetni akarják őt, soha nem fogja megélni azt az örömöt, ami ezeknek az akadályoknak a legyőzéséből fakad.
 
Ami pedig ennél is rosszabb, az, hogy ebből adódóan sosem fogja igazán elismerni magát, illetve másokat sem, akik részt vettek vele együtt ezek leküzdésében. Így ez számára egy folyamatos kényszerű harc, nem pedig egy olyan verseny, ami minden nehézségével együtt lehetőséget ad arra, hogy bebizonyítsa, hogy ő és a csapata a legjobb.
 
Azokban a cégekben, ahol a tulajdonos, vezető napi harcokat vív, nem pedig versenyez, ott goromba és keserű a légkör. A csapattagok rettegnek, mert amikor a teljesítményük nem megfelelő, vagy amikor hibát követnek el, akkor ahelyett, hogy a vezetés segítene nekik ezeket korrigálni, inkább hangos hibáztatások közepette “leszedi a fejüket”.
 
Ilyenkor ezek a munkatársak a vezető szemében csapattagból ellenséggé válnak, mintha ők is, és minden probléma összeesküdött volna ellenük. 
 
Mi is történik valójában? Aki “farkast kiált” – azaz vészmadár – az előbb vagy utóbb egész biztosan bevonzza a bajt. Aki folyamatosan harcol, az előbb vagy utóbb mindenben és mindenkiben ellenséget lát. Sőt, ellenséggé fogja tenni. 
 
Így a csapattagok társak helyett zsoldosokká válnak, és sosem fog kialakulni egy igazi bajtársias csapatlégkör, amely nélkül egy cég sem tud stabil és sikeres lenni, illetve sosem tud egy hosszú távon lojális csapatot létrehozni és főleg megtartani.
 
A kitűzött célokból pedig csak kudarcok lesznek, és ezek a vezetők boldogtalanul, magányosan feledésbe fognak merülni.
 
A verseny nemesít, a folyamatos görcsös harc pedig legtöbbször lealacsonyít.
Versenyezz hát, mert az sokkal több örömöt ad, és nemesebb lelket hoz létre! 
 
Barátsággal:
Bacsa András
 
 

A VÁLTOZÁS BENNED KELL MEGTÖRTÉNJEN!

Eddigi, viszonylag kalandos életem során meg kellett tapasztaljam, hogy a változás mindig csak egy lehetőség.
A változás csak egy esély arra, hogy jobban csináljuk a dolgokat, javítsuk és optimalizáljuk azokat a helyzeteket, amik nem annyira jól szolgálják az életünk egészét.  
 
A változás és változtatás az a pillanat, amikor a hajlandóságunk találkozik egy lehetőséggel és eséllyel. Egy eséllyel, amelyet megteremtettünk.
Semmi több!
Az, hogy mi hogyan élünk vele és mit hozunk ki belőle, az teljes mértékben azon múlik, hogy megragadjuk-e ezt az esélyt, és átformáljuk-e azokat a dolgokat vagy területeket, amikkel nem vagyunk elégedettek, és amelyek akadályokat és problémákat jelentenek egy örömtelibb, alkotóbb és boldogabb élet létrehozásában.
 
Az életünk és sorsunk változása és megváltoztatása azonban nem kívülről indul el. 
Nem is indulhat el kívülről, mert akkor megint csak valaminek a hatásai leszünk, és így nem mi tudjuk irányítani a dolgokat, hanem megint – kisebb vagy nagyobb mértékben – azok áldozatává válunk.
 
Így az igazi változás alapvetően mindig bennünk kell, hogy végbe menjen, mert azok a dolgok, amik számunkra nem kívánatosak a környezetünkben és a körülményeinkben, azok a saját hozzáállásunknak, nézőpontunknak, gondolkodásunknak és cselekvésünknek – vagy a tétlenségünknek, halogatásunknak, nem szembenézésünknek – az eredményei.
 
DE! A legfontosabb számomra mindig ez:
MELYIK AZ A TERÜLET, VAGY EGY TERÜLETNEK MELYIK RÉSZE AZ, AMIRE KÖZVETLEN HATÁSSAL TUDOK LENNI, ÉS A HOZZÁÁLLÁSOMMAL, CSELEKVÉSEMMEL ÉN TUDOK VÁLTOZTATNI ÉS JAVÍTANI RAJTA?!
 
Amikor mindannyian elkezdjük ebből a nézőpontból megvizsgálni az életünk bármely részét, illetve elkezdjük ez alapján lépésről lépésre rendbe szedni a dolgainkat – és ezáltal a környezetünket is – , abban a pillanatban egy hatalmas cselekvő- és teremtő erő fog felszabadulni.
 
Ez az erő pedig nem egy varázslat, hanem az egyének ereje.
Ez az erő összeadódik,  és képes alkotni, értéket teremteni, jövőt építeni és új alapokat létrehozni egy jobb és élhetőbb kultúra számára.
 
Erre az egyéni erőre, hajlandóságra és főként cselekvésre van szükség ahhoz, hogy valódi változást és javulást tudjunk létrehozni, és élni tudjunk bármilyen eséllyel és lehetőséggel, és ezáltal javítani tudjunk az életünkön és a sorsunkon.
 
Mert a saját sorsunk alakulásáért végső soron mindig mi magunk felelünk.
 
Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092

AMIT UTÁLUNK EGY MUNKAKÖRBEN

Az elmúlt időben többször előfordult, hogy azzal magyarázták nekem cégtulajdonosok, ügyvezetők, középvezetők vagy munkatársak a sikertelenségüket, hogy bizonyos részét vagy részeit utálják annak a szerepkörnek, munkakörnek, amit betöltenek. Ezt használták ésszerű indoknak, hogy miért nem végeznek el bizonyos feladatokat, illetve miért csak részben végzik el az adott feladatkört.
 
Tulajdonképpen azt igyekeztek ezzel megmagyarázni, hogy amikor valaki nem szeret egy területet a munkakörén belül, akkor azt nem kell feltétlenül megcsinálnia. 
Ez persze beláthatatlan károkat okozhat neki és a csapatának egyaránt.
 
Ez a fajta működés esetenként megfigyelhető cégtulajdonosoknál és ügyvezetőknél is, de ez a legveszélyesebb dolog egy vállalkozásra nézve!
Mivel ők a cégük forrása, így minden gondolatuk és cselekvésük nagy eséllyel tovább fog másolódni a csapatukban is, és egyszer csak azt veszik észre, hogy a szervezetük összeomlott alattuk.
 
Ez azért történhet meg, mert abban a pillanatban, amikor egy vezető – főleg ha az maga a  cégtulajdonos illetve az ügyvezető – nem végzi el a szerepköréhez kapcsolódó munkát (mert mondjuk utálja pl. a dokumentációt, vagy utál konfliktusba kerülni és kezelni embereket stb.), már sokkal nehezebben fogja szigorúan számon kérni a csapattagjain az ő saját feladatkörükkel járó kötelességeiket, és sokkal elnézőbb lesz velük szemben.
 
Ez begyűrűzik a teljes cégbe, általánossá válnak az el nem végzett feladatok, általánossá válnak a hibák, amik akár rövid úton tönkre tehetik azt. Így a tulajdonos vagy a munkatárs nagy reményeiből csak meghiúsult célok, csalódások és kudarcok lesznek.
 
Természetes vannak dolgok, amiket egy pozíció betöltésében nem feltétlenül szeretünk, vagy akár utálunk.
DE! Megfigyelésem szerint pont ezek azok a dolgok, amik sokszor a kulcsot jelentik ahhoz, hogy azt a pozíciót vagy területet igazán sikerre vigyük.
Abban a pillanatban, amikor ezeket az utált dolgokat elvégzik vagy kijavítják, rohamos és robbanásszerű eredmények és sikerek születnek.
 
Mivel az ember eleve szívesen csinálja azt, amit szeret, és nem okoz neki gondot, hogy ezt jól csinálja, így az erősségeit könnyebben tudja még magasabb szintre felvinni. Én egyébként főleg ezekre az erősségekre fókuszáltatom az összes ügyfelem. Egy jó edző és csapattárs mindig elsősorban az erősségekre és a képességekre koncentrál.
 
Azonban sok elvesztegetett potenciált találunk azokon a területeken, amikkel valaki nem akar szembenézni, mert utálja, és mert nagyon kényelmetlen neki. Sokszor itt találjuk meg a kulcsát egy gyors és látványos növekedésnek, javulásnak.
 
És ne feledjük! 
Szerintem az anya szerep az egyik legszebb dolog a világon. Az anyaságban rengeteg minden csodaszép, ami elmondhatatlan boldogsággal jár.
Viszont ennek a szerepkörnek is megvannak azok a kényelmetlen, és sokszor utálni való részei, amiket egy anya joggal mondhatná, hogy nem csinálja meg, de ezek nélkül nem lenne boldog és egészséges egyetlen gyerek sem.
A magabiztos, boldog anyák büszkék arra, hogy minden utált dolog ellenére ők nem hagyták cserben a gyerekeiket, hanem átmentek ezeken a kellemetlenségeken.
 
Sokszor kiderül az is, hogy az utálat tárgyát képező dolgok vagy területek egyszerűen csak zavarosak az embernek, mert valamit nem ért, vagy valamiről félreértése van, vagy nincs elegendő tudása róla. Ezeket mindig lehet orvosolni, és azután szinte varázsütésre eltűnik az utálat és a kényelmetlenség.
 
Egy vezető felelőssége abban rejlik, hogy először saját magán kiszúrja, hogy melyik az a terület vagy területek, amikkel szemben utálatot és kényelmetlenséget érez, és ahelyett, hogy elmenekül előle és figyelmen kívül hagyja, inkább “megragadja a saját grabancát”, és önfegyelemmel “átrángatja” magát a dolgon. Megvizsgálja, hogy az adott terület melyik része az, amelyik problémát okoz, és igyekszik több tudást és gyakorlatot szerezni benne. 
 
Ezután már nem fog gondot okozni neki, hogy a csapatát is átsegítse ezeken az akadályokon, és számon is kérje a csapattagoktól, hogy ők is szembenézzenek az utált területekkel, és önfegyelemmel “átrángassák” saját magukat a “saját grabancuknál fogva” ezeken.
 
Amikor pedig mindannyian átlépték a saját korlátaikat, akkor már egy büszke, magabiztos, és valószínűleg nagyon sikeres és boldog csapatot alkotnak, amelyik képes bármely külső és belső körülmény ellenére egyre növekvő és stabil maradni.
 
Barátsággal:
Bacsa András
Életcél és Karrier Tanácsadó

EGY VEZETŐ VAGY SZOLGÁL, VAGY KISZOLGÁLTATOTT LESZ.

EGY VEZETŐ VAGY SZOLGÁL, VAGY KISZOLGÁLTATOTT LESZ. AVAGY AKI SZOLGÁL, AZ SOSEM LESZ RABSZOLGA.
 
Egy alapvető vezetői hozzáállásról írok most pár gondolatot, amelyet rengeteg félreértés kísér. Ez pedig az a nézőpont, amely megkülönbözteti a nagy vezetőket, és amely által bárki nagy vezetővé válhat, ha megérti és elkezdi alkalmazni. Ebben teljesen magabiztos vagyok, mert számtalan élő példán keresztül láttam a gyakorlatban ennek a működőképességét.
 
Sokan úgy vezetik a cégüket – és sokan úgy élik az egész életüket -, hogy folyamatosan csak azt hangsúlyozzák, hogy mit várnak el a környezetüktől, a munkatársaiktól, a partnereiktől, sőt akár az ügyfeleiktől is. Ez persze rányomja a bélyegét a mindennapjaikra, mert egy állandó, észrevétlen követelés és elvárás van bennük másokkal szemben, hogy mit kellene nyújtani a csapattagjaiknak, családtagjaiknak, barátaiknak, vagy akár a társadalomnak a számukra.
 
Amikor pedig nem kapják meg ezeket az elvárásaikat, akkor sértődötten visszavonulnak, vagy rosszabb esetben kígyót békát kiabálnak másokra, és zaklatottá teszik a kapcsolataikat. Ebből pedig nem lesz sikeres vezetés, csak örök küszködés és kínlódás akár a cégüket, a saját életüket, családjukat, barátaikat vagy a környezetüket illetően egyaránt.
 
Egy igazi vezető szolgál. 
Szilárd meggyőződésem – szerencsére vannak sokan, akik ebben egyetértenek, – hogy a vezetés az színtiszta szolgálat!
 
A szolgálat egy olyan tevékenység, ahol nem alárendeltek vagyunk, hanem a csapatunk és a környezetünk fölé emelkedve megvizsgáljuk, hogy mire van szüksége az egyes csapattagoknak, – illetve a teljes csoportnak – ahhoz, hogy még jobb és hatékonyabb munkát tudjanak elvégezni. Aztán pedig megadjuk nekik ezt a segítséget, támogatást, képzést vagy akár elismerést, ösztönzést, és ezzel teremtünk jobb, magasabb szintű csapat hangulatot, csapat eredményeket és sikereket.
 
Amikor szolgáljuk a csapatunkat – családunkat, barátainkat, környezetünket – akkor nem vállaljuk át az ő felelősségüket, nem vesszük át tőlük azokat a döntéseket és teendőket, amit nekik kellene elvégezniük. Csak tisztán támogatást és segítséget adunk nekik abban, hogy ők ezeket hatékonyabban tegyék meg.
 
Amikor így gondolkodunk, vezetünk és élünk, biztosan sok jó kapcsolatunk lesz, termelékenyek és elégedettek lesznek a körülöttünk élők, mi pedig biztosan izgalommal és boldogan várjuk a következő kihívásokat az életünk egészében.
 
DE! A szolgálat teljes ellentéte az, amikor egy vezető rabszolgája a cégének, vagy egy személy rabszolgája a családjának, baráti körének, környezetének.
Ez egy olyan alárendelt szerep, amikor minden döntést neki kell meghoznia, a feladatokat neki kell elvégeznie, és minden ostor az ő hátán csattan, ha valami nincs rendben.
 
Amikor valaki így működik a cégében és az életében, az teljesen kiszolgáltatottá válik, és valószínűleg boldogtalan és értéktelen kapcsolatok fogják körülvenni, hiszen pontosan tudja ő is és a többiek is, hogy ez méltánytalan és sikertelen dolog, mert a többiek kezéből kiveszi a felelősséget és az alkotás örömét. Ezek nélkül pedig senki sem érzi magát hasznosnak, és így elveszíti az önbecsülését és önbizalmát.
 
Én pontosan megtapasztaltam a fent leírt dolgokat, mert életem egy korábbi szakaszában én is rabszolga és kiszolgáltatott szerepben működtem. 
Szerencsére egy jó ideje meghoztam azt a döntést, hogy a környezetem fölé emelkedve azt igyekszem mindig vizsgálni, hogy mivel szolgálhatom a saját életem javulását, a családom és a barátaim jobb boldogulását, a csapatom és a szélesebb környezetem hatékonyabb sikereit.
 
Ami a legszebb az egészben, hogy amióta így gondolkodom, cselekszem és dolgozom, azóta sokkal kiegyensúlyozottabbak és harmonikusabbak a kapcsolataim, és végre úgy élhetem az életem, amire mindig is vágytam.
 
Mert az a vezető, aki szolgál, sosem lesz rabszolga, és sosem lesz kiszolgáltatott, hanem ő fogja irányítani az életét és a környezetét mindenki javára!
 
Aki nem hiszi, próbálja ki!
 
Barátsággal:
Bacsa András

Egy 5 éves kislány tanítása

EGY 5 ÉVES KISLÁNY TANÍTÁSA avagy NYAFOGSZ VAGY MEGCSINÁLOD?

Egy hihetetlen és nagyon tanulságos sztorinak voltam tanúja séta közben. Egy kb. 5 éves kedves kislány esett az utamba – szó szerint – aki látszólag éppen görkorcsolyázni tanult . De inkább úgy nézett ki a dolog, hogy a felkelést gyakorolja, hiszen nagyjából fél percenként, percenként elesett.

Be volt ugyan öltözve védőszerelésbe, de így is érzékelhető volt, hogy az esések valószínűleg nem csak amolyan könnyű simogatások, hanem komoly megterhelést jelenthetnek neki.

Érdeklődéssel és nagy csodálattal figyeltem, hogy esés ide vagy oda – a szemem láttára már legalább tízszer esett és kelt folyamatosan – továbbra is rendületlenül felállt, egyáltalán semmit sem nyafogott, hanem erős szándékkal és csillogó szemekkel igyekezett újra meg újra talpon maradni, és közben tudatosan kontrollálni a lábtartását és a teste egyensúlyát.

Láthatólag élvezte azt a pár métert, amit sikerült megtennie. Még csak a szülei felé sem pillantott, akiktől már kb. 20 méterre eltávolodott, és akik gondtalanul beszélgettek egy padon ülve. Gondolom, hogy ez a kislány így élheti a mindennapjait, ilyen öntudatosan, hogy kicsit sem aggódtak érte.

Megálltam kíváncsian, hogy vajon meddig tart ki ez a törékeny, de ugyanakkor mégis hatalmas életerőt sugárzó kicsilány. Mikor adja meg magát a körülményeknek, a kemény aszfalttól kapott ütéseknek vagy a látszólagos kudarc élményeknek, hogy újra meg újra földre kerül.

De esze ágában sem volt feladni! Csillogó szemmel és még nagyobb elszántsággal kezdte elölről a gyakorlást, és én ekkor már tudtam, hogy ő nem fogja megadni magát.

Ő nem lesz hatása semminek és senkinek, hanem addig fogja gyakorolni a görkorizást, amíg végül győztesként, büszkén, és biztosan nagy örömmel fogja bemutatni a szüleinek, hogy megcsinálta.

Elmondhatatlan melegség töltötte el a szívem, amikor tovább indultam. Megint megbizonyosodtam róla, hogy győztesnek egyáltalán nem születünk, hanem azzá válunk.
De a győzelemnek mindig ára van.

Nem az anyatejjel szívjuk magunkba.
Nem a származásunkkal érdemeljük ki.
Nem tudjuk pénzért megvenni.

A győzelemnek csak akkor van értéke, ha megdolgoztunk érte. És nincs akkora erő, ami felérne azzal a büszkeséggel, hogy átmentünk minden akadályon és megcsináltuk.

Azt kívánom neked is, bármi is történik az életedben, hogy tanulj ettől az 5 éves kislánytól, kelj fel újra meg újra, és legyél győztes!

NYAFOGSZ VAGY MEGCSINÁLOD?
Rajtad múlik!

Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092