HALÁLOS LEHET FÜGGENI CSAK EGY-KÉT NAGY VEVŐTŐL!

HALÁLOS LEHET FÜGGENI CSAK EGY-KÉT NAGY VEVŐTŐL! AVAGY AZ OROSZLÁN IS ELVESZÍTI A TÚLÉLÉSI ÖSZTÖNEIT HA RENDSZERESEN ETETIK.
 
Több vállalkozással dolgozom együtt, ahol az egyik legfontosabb feladatomnak tekintettem a közös munka megkezdésekor, hogy megszüntessék azt az állapotot, amely szerint csak egy-két nagy vevőjükből éltek, és ezek a vevők hozták a bevételük döntő többségét.
 
Ilyenkor a legnehezebb dolgom mindig az, hogy megmutassam a tulajdonosnak, ügyvezetőnek, hogy folyamatosan mekkora veszélyhelyzetben vannak, ha ezen nem változtatnak.
Az egyik legtoxikusabb állapot, amit csak el tudok képzelni egy cégnél az, amikor nincs megfelelő számú ügyfélköre, és a bevételének döntő része automatikusan érkezik, de csak pár helyről.
 
Persze ez egy csodás és kívánatos helyzetnek tűnik. 
Ezzel szemben az igazság az, hogy ez az állapot sok dolog miatt is megmérgezheti a vállalkozást.
 
Első sorban azért, mert ez a stabilnak gondolt piaci helyzet kényelmessé teszi a tulajdonosokat, ügyvezetőket, és nem ad késztetést arra, hogy folyamatosan új ügyfeleket szerezzenek, hogy így jelentősen megnöveljék a cég terjeszkedését és méretét. 
 
Másodszor ez a működés teljesen egészségtelen, mert hagyja elkényelmesedni a vezetőket és a csapatot, ami miatt megszűnik a piaci rálátás, megszűnik az a természetes ösztön, hogy folyamatosan éberek legyenek, és a váratlan gazdasági, társadalmi változások kihívásaira azonnal és hatékonyan tudjanak reagálni. Így a további sikerük, sőt a stabilitásuk és fennmaradásuk is enyhén szólva kérdőjeles.
 
Harmadszor, és egyáltalán nem utolsó sorban, amikor ezek közül az „automatikus vevők” közül valamelyik – vagy akár mindegyik – bajba kerül, és csökkenti a vásárlásait, vagy akár szünetelteti bizonyos ideig, akkor az a cég, amelyik nem gondoskodik folyamatosan új ügyfelek megszerzéséről és a terjeszkedésről, annak könnyen vége lehet.
 
Gondoljunk csak egy olyan oroszlánra a szavannán, amely úgy nő fel, hogy rendszeresen etetik, és nincs rákényszerülve arra, hogy ellássa saját magát. Ő el fogja veszíteni az életösztöneit, és abban a pillanatban, amikor megszűnik az automatikus élelem forrása, bizony bajba fog kerülni a túlélése a vadonban.
 
Ezért nincs nagyobb ellensége a cégeknek, mint az egy-két nagy vevőre való támaszkodás, és az automatán jövő bevételek.
 
Így bármilyen vállalkozás tulajdonosának, vezetőjének kutya kötelessége kiépítenie egy olyan gépezetet a cégében, amely megállás nélkül kutatja fel és szerzi meg az újabb és újabb ügyfeleket, megkeresi és megszerzi az újabb és újabb célközönséget.
 
Ezzel tudja a vezetés a legjobban szolgálni a cége és a csapata egészséges működését.
 
Barátsággal:
Bacsa András

AMIT UTÁLUNK EGY MUNKAKÖRBEN

Az elmúlt időben többször előfordult, hogy azzal magyarázták nekem cégtulajdonosok, ügyvezetők, középvezetők vagy munkatársak a sikertelenségüket, hogy bizonyos részét vagy részeit utálják annak a szerepkörnek, munkakörnek, amit betöltenek. Ezt használták ésszerű indoknak, hogy miért nem végeznek el bizonyos feladatokat, illetve miért csak részben végzik el az adott feladatkört.
 
Tulajdonképpen azt igyekeztek ezzel megmagyarázni, hogy amikor valaki nem szeret egy területet a munkakörén belül, akkor azt nem kell feltétlenül megcsinálnia. 
Ez persze beláthatatlan károkat okozhat neki és a csapatának egyaránt.
 
Ez a fajta működés esetenként megfigyelhető cégtulajdonosoknál és ügyvezetőknél is, de ez a legveszélyesebb dolog egy vállalkozásra nézve!
Mivel ők a cégük forrása, így minden gondolatuk és cselekvésük nagy eséllyel tovább fog másolódni a csapatukban is, és egyszer csak azt veszik észre, hogy a szervezetük összeomlott alattuk.
 
Ez azért történhet meg, mert abban a pillanatban, amikor egy vezető – főleg ha az maga a  cégtulajdonos illetve az ügyvezető – nem végzi el a szerepköréhez kapcsolódó munkát (mert mondjuk utálja pl. a dokumentációt, vagy utál konfliktusba kerülni és kezelni embereket stb.), már sokkal nehezebben fogja szigorúan számon kérni a csapattagjain az ő saját feladatkörükkel járó kötelességeiket, és sokkal elnézőbb lesz velük szemben.
 
Ez begyűrűzik a teljes cégbe, általánossá válnak az el nem végzett feladatok, általánossá válnak a hibák, amik akár rövid úton tönkre tehetik azt. Így a tulajdonos vagy a munkatárs nagy reményeiből csak meghiúsult célok, csalódások és kudarcok lesznek.
 
Természetes vannak dolgok, amiket egy pozíció betöltésében nem feltétlenül szeretünk, vagy akár utálunk.
DE! Megfigyelésem szerint pont ezek azok a dolgok, amik sokszor a kulcsot jelentik ahhoz, hogy azt a pozíciót vagy területet igazán sikerre vigyük.
Abban a pillanatban, amikor ezeket az utált dolgokat elvégzik vagy kijavítják, rohamos és robbanásszerű eredmények és sikerek születnek.
 
Mivel az ember eleve szívesen csinálja azt, amit szeret, és nem okoz neki gondot, hogy ezt jól csinálja, így az erősségeit könnyebben tudja még magasabb szintre felvinni. Én egyébként főleg ezekre az erősségekre fókuszáltatom az összes ügyfelem. Egy jó edző és csapattárs mindig elsősorban az erősségekre és a képességekre koncentrál.
 
Azonban sok elvesztegetett potenciált találunk azokon a területeken, amikkel valaki nem akar szembenézni, mert utálja, és mert nagyon kényelmetlen neki. Sokszor itt találjuk meg a kulcsát egy gyors és látványos növekedésnek, javulásnak.
 
És ne feledjük! 
Szerintem az anya szerep az egyik legszebb dolog a világon. Az anyaságban rengeteg minden csodaszép, ami elmondhatatlan boldogsággal jár.
Viszont ennek a szerepkörnek is megvannak azok a kényelmetlen, és sokszor utálni való részei, amiket egy anya joggal mondhatná, hogy nem csinálja meg, de ezek nélkül nem lenne boldog és egészséges egyetlen gyerek sem.
A magabiztos, boldog anyák büszkék arra, hogy minden utált dolog ellenére ők nem hagyták cserben a gyerekeiket, hanem átmentek ezeken a kellemetlenségeken.
 
Sokszor kiderül az is, hogy az utálat tárgyát képező dolgok vagy területek egyszerűen csak zavarosak az embernek, mert valamit nem ért, vagy valamiről félreértése van, vagy nincs elegendő tudása róla. Ezeket mindig lehet orvosolni, és azután szinte varázsütésre eltűnik az utálat és a kényelmetlenség.
 
Egy vezető felelőssége abban rejlik, hogy először saját magán kiszúrja, hogy melyik az a terület vagy területek, amikkel szemben utálatot és kényelmetlenséget érez, és ahelyett, hogy elmenekül előle és figyelmen kívül hagyja, inkább “megragadja a saját grabancát”, és önfegyelemmel “átrángatja” magát a dolgon. Megvizsgálja, hogy az adott terület melyik része az, amelyik problémát okoz, és igyekszik több tudást és gyakorlatot szerezni benne. 
 
Ezután már nem fog gondot okozni neki, hogy a csapatát is átsegítse ezeken az akadályokon, és számon is kérje a csapattagoktól, hogy ők is szembenézzenek az utált területekkel, és önfegyelemmel “átrángassák” saját magukat a “saját grabancuknál fogva” ezeken.
 
Amikor pedig mindannyian átlépték a saját korlátaikat, akkor már egy büszke, magabiztos, és valószínűleg nagyon sikeres és boldog csapatot alkotnak, amelyik képes bármely külső és belső körülmény ellenére egyre növekvő és stabil maradni.
 
Barátsággal:
Bacsa András
Életcél és Karrier Tanácsadó

NE FÉLJ A RENDRAKÁSTÓL, MÉG AKKOR SEM, HA AZ ELŐSZÖR MINDIG KUPLERÁJTOKOZ! AVAGY ÉRD EL ELŐSZÖR A “NULLA PONTOT”

Sok ügyfelem, akivel elkezdünk dolgozni, értetlenül áll a következő jelenség előtt. Kikorrigálunk különböző területeket, és a dolgok elkezdenek jó irányba menni, de mégis közben ömleni kezd a nyakukba a kaki és a zűrzavar. Ez rendszeresen olyan területeken történik, amikkel korábban nem, vagy csak részlegesen voltak hajlandóak szembenézni. Ezeken a területeken jó sok elmaradás és/ vagy hiba halmozódott fel, és most, amikor elkezdik kezelni ezeket, kizuhannak olyan nem várt csontvázak, amikre álmukban sem gondoltak volna. Ilyenkor csak mosolygok – hiszen én korábban rengetegszer megtapasztaltam ugyanezt a saját életemben – és elmondom nekik az ide vonatkozó aranyszabályt:

A rendrakás először mindig kuplerájt okoz. Ebből következik, hogy nagy rendrakás = nagy kupleráj. Pont. Erre élő példa az, amikor valaki otthon nagytakarítást végez, először leszedi a függönyöket, felszedi a szőnyegeket, középre tolja a bútorokat, és máris kész a katasztrófális rendetlenség. Persze ekkor derülhetnek ki turpisságok, pl. a megmozdított szekrény lába kitörik, vagy a szekrény mögött ázik, penészedik a fal stb. Ilyenkor kezdenek káromkodni, hogy mi a francért kellett egyáltalán elkezdeni ezzel foglalkozni, jó volt az úgy, ahogy volt.

DE! A fő kérdés az, hogy van-e igényed arra, hogy a céged – vagy az életed – részeit még jobb állapotba hozd, javíts rajta, és elérj egy optimális állapotot, amit utána sokkal könnyebben fenntartasz azáltal, hogy folyamatosan megerősíted azt, ami jó, korrigálod azt, ami rossz, és ezzel fenntartod a javulást és a növekedést? Viszont azt is tudomásul kell venned, hogy a rend, a stabilitás és az ideális kép elérése nem kevés erőfeszítéssel és sok áldozattal jár.

Rengeteg bátorságra és kitartásra lesz szükség az eléréséhez. Én mindig azt mondom a partnereimnek – tejesen mindegy, hogy 40 éves, 30 éves, 25 éves a cég tevékenysége, akivel dolgozom, vagy egy most induló tevékenységet építünk fel – hogy el kell érjük a “Nulla pontot”! Ez a “Nulla pont” nem a bevételről és a cég nyereségességéről szól – itt is teljes mindegy, hogy a cég, akivel dolgozom 7 milliárdos, 2 milliárdos, 500 milliós, 50 milliós árbevételű, vagy épp most indult vállalkozás – hanem arról a szervezési-, menedzselési működésről illetve cégkultúráról, amely a pénzügyektől függetlenül egyenlőre még “mínuszban” van, és sokszor akár egy vagy több évbe is beletelik, amíg lépésről lépésre, fokozatosan bekerül a vállalkozás és a cégvezető életébe.

Ez jelenti számomra a “Nulla pontot”. Innentől kezdve már stabil alapokon működhet a vállalkozás, amikor a tulajdonos ügyvezető napi lehengereltsége olyan szintre lecsökken, hogy folyamatosan “kint van a feje a víz felett”, és már ténylegesen a jövőt és a folyamatos növekedést tudja nap mint nap kreálni.

FIGYELMEZTETÉS: az idő hosszúsága, amíg feljutunk a “mínuszból” a “Nulla pontra”, csakis kizárólag attól függ, hogy a cégtulajdonos ügyvezető mennyi idő alatt hajlandó elengedni és megváltoztatni a korábbi olyan jellegű gondolkodását és működését, ami a nem optimális állapotok kialakulásához vezetett. Ami azonban az időtől független, az, hogy minél több nem optimális területet kezelünk a vállalkozásunkban – és az életünkben, – annál nagyobb kuplerájt kell rendbe tennünk, ami természetesen váratlanul fog a nyakunkba ömleni.

Persze a megfelelő tudás és eszközök birtokában ez egy izgalmas és felemelő játszma lehet, ami győzelmet, sikert és önbecsülést hoz Neked is.

Barátsággal:

Bacsa András

Életcél és Karrier Tanácsad

Egy 5 éves kislány tanítása

EGY 5 ÉVES KISLÁNY TANÍTÁSA avagy NYAFOGSZ VAGY MEGCSINÁLOD?

Egy hihetetlen és nagyon tanulságos sztorinak voltam tanúja séta közben. Egy kb. 5 éves kedves kislány esett az utamba – szó szerint – aki látszólag éppen görkorcsolyázni tanult . De inkább úgy nézett ki a dolog, hogy a felkelést gyakorolja, hiszen nagyjából fél percenként, percenként elesett.

Be volt ugyan öltözve védőszerelésbe, de így is érzékelhető volt, hogy az esések valószínűleg nem csak amolyan könnyű simogatások, hanem komoly megterhelést jelenthetnek neki.

Érdeklődéssel és nagy csodálattal figyeltem, hogy esés ide vagy oda – a szemem láttára már legalább tízszer esett és kelt folyamatosan – továbbra is rendületlenül felállt, egyáltalán semmit sem nyafogott, hanem erős szándékkal és csillogó szemekkel igyekezett újra meg újra talpon maradni, és közben tudatosan kontrollálni a lábtartását és a teste egyensúlyát.

Láthatólag élvezte azt a pár métert, amit sikerült megtennie. Még csak a szülei felé sem pillantott, akiktől már kb. 20 méterre eltávolodott, és akik gondtalanul beszélgettek egy padon ülve. Gondolom, hogy ez a kislány így élheti a mindennapjait, ilyen öntudatosan, hogy kicsit sem aggódtak érte.

Megálltam kíváncsian, hogy vajon meddig tart ki ez a törékeny, de ugyanakkor mégis hatalmas életerőt sugárzó kicsilány. Mikor adja meg magát a körülményeknek, a kemény aszfalttól kapott ütéseknek vagy a látszólagos kudarc élményeknek, hogy újra meg újra földre kerül.

De esze ágában sem volt feladni! Csillogó szemmel és még nagyobb elszántsággal kezdte elölről a gyakorlást, és én ekkor már tudtam, hogy ő nem fogja megadni magát.

Ő nem lesz hatása semminek és senkinek, hanem addig fogja gyakorolni a görkorizást, amíg végül győztesként, büszkén, és biztosan nagy örömmel fogja bemutatni a szüleinek, hogy megcsinálta.

Elmondhatatlan melegség töltötte el a szívem, amikor tovább indultam. Megint megbizonyosodtam róla, hogy győztesnek egyáltalán nem születünk, hanem azzá válunk.
De a győzelemnek mindig ára van.

Nem az anyatejjel szívjuk magunkba.
Nem a származásunkkal érdemeljük ki.
Nem tudjuk pénzért megvenni.

A győzelemnek csak akkor van értéke, ha megdolgoztunk érte. És nincs akkora erő, ami felérne azzal a büszkeséggel, hogy átmentünk minden akadályon és megcsináltuk.

Azt kívánom neked is, bármi is történik az életedben, hogy tanulj ettől az 5 éves kislánytól, kelj fel újra meg újra, és legyél győztes!

NYAFOGSZ VAGY MEGCSINÁLOD?
Rajtad múlik!

Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092

A harmónia egy összhang

A HARMÓNIA EGY ÖSSZHANG avagy NE TEGYÉL A PÖRKÖLTBE UGYANANNYI SÓT ÉS PAPRIKÁT, MINT AMENNYI HÚST!

Mostanában több barátommal beszélgettem arról, hogy érdemes lenne az életét harmóniába hoznia. Amikor megkérdeztem, hogy mit jelent számukra a harmónia, akkor szinte egytől egyig azt fejtegették, hogy ugyanannyi időt, energiát és figyelmet kell fordítaniuk mindenre az életükben.

Ez egy némileg hamis elképzelés. A harmónia ugyanis nem azt jelenti, hogy mindenből egyformán kell valami. A harmónia egy összhangot jelent, ami kiegészíti vagy éppen erősíti egymást. A harmónia az a megfelelő arány, ami kiegyensúlyozottá teszi a dolgokat.

Az isten szerelmére, nehogy ugyanannyi sót és paprikát és hagymát tegyél egy pörköltbe, mint amennyi húst teszel! Na az lenne aztán az igazi felborult harmónia!

A harmónia egy összecsengés, aminek ráadásul párosulnia kell egy jó adag tudatossággal is. Tudni, hogy mikor melyik dolgokra helyezzünk nagyobb figyelmet, és mikor melyik dolgokat engedjük kicsit el, mert az aktuális fontossági sorrendben nem azok fogják a legépítőbben javítani az életünket.

Lehet, hogy épp vizsgára készülődsz, és éjjel-nappal a tanulással vagy elfoglalva, és bizony a barátok, vagy a szórakozás, vagy esetleg a család szorul egy ideig háttérbe, mert csak így lesz az életedben meg a harmónia, az összhang, hogy levizsgázol, és a sok befektetett időd, energiád és pénzed így térül meg.

Lehet, hogy a családoddal nyaralsz, és éppen a munkádra, vállalkozásodra, és minden másra kerül kevesebb figyelem, mert a harmónia csak így lesz teljes.

Lehet, hogy a munkádban, karrieredben kapsz egy óriási lehetőséget, és egy ideig erre teszed a fő figyelmet, mert ha kihasználod, akkor az számodra és a családodnak és a csapatodnak is nagyon építőleg fog hatni, és ezzel tudsz igazi harmóniát megteremteni.

Lehet, hogy el kell menned távolra külföldre hónapokra egy képzésre, de ez annyi pluszt fog adni, hogy hatalmas építő hatása lesz számodra és a környezeted számára is, és így nem kérdés, hogy ezzel teremtesz harmóniát az életedben.

Olyan ez, mint az a kínai cirkuszi tányérpörgető, aki vékony pálcákon pörget egyszerre több tányért. Persze, hogy előfordul, hogy egy-egy tányér lelassul, már-már leesni készül, de egy ügyes zsonglőr mindig eléri, hogy egyetlen tányér sem esik le, mert akkor annak szentel gyorsan figyelmet és energiát, és újra teljes lendületbe hozza.
Ez egy gyors vészhelyzet kezelés, és így el tudja érni, hogy egyetlen tányér sem esik le, nem törik össze, hanem újult erővel tovább pörög.

Legyél te az életed tányér zsonglőre, viszont egyre nagyon figyelj oda:
ne hagyd, hogy az “életed egyetlen tányérja”, azaz egyetlen része is összetörjön, hanem vészhelyzetben ügyesen helyezd át a figyelmedet és energiádat, hogy a harmónia, azaz a megfelelő arány mindig létrejöjjön!

Ahogy egyre tudatosabban fogod csinálni ezt, el fogod érni, hogy egyre kevésbé fognak lelassulni és veszélybe kerülni “életed tányérjai”, és te egyre ügyesebben tartod lendületben az összeset.
De ez is, mint minden más, amin javítani akarsz, megkíván sok sok tudatosságot, akaraterőt és elkötelezettséget.
És persze rengeteg gyakorlást is.
Örömteli zsonglőrködést kívánok!

Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092

Tulajdonosként vezesd a cégedet és az életed

TULAJDONOSKÉNT VEZESD AZ ÉLETED ÉS A CÉGEDET
avagy MUSZÁJ AZ EGÉSZET, ÉS NEM CSAK EGY KIS RÉSZÉT IGAZGATNOD! 

Naponta találkozom azzal az elterjedt gyakorlattal, amiről bizton állítom, hogy az egyik legalapvetőbb oka, ami miatt – amennyiben ez nálad is fennáll – küszködsz az életedben és a vállalkozásodban.

Ez egy olyan probléma, amelyet csak nagyon kevesen vesznek észre, és mégis ez okozza a legtöbb erőfeszítést, lehengereltséget és azt a sziklaszilárd meggyőződést, hogy az “élet nagyon nehéz”.

Az a helyzet, hogy ez így is van, és egyre jobban így is lesz akkor, ha esetleg te is a következőképpen működsz az életedben és/vagy a cégedben:
te vagy a legfantasztikusabb dolgozó szerepben, aki a legnagyobb teljesítményt végzi el a csapatában nap mint nap  (bármilyen csapatban, legyen az akár család), hatalmas erőfeszítést beletéve, másoknak megmutatva, hogy te végzed el a legtöbb, legjobb napi rmunkát.

Ezzel önmagában nincsen semmi baj.

DE! közben ez a dolgozói szerep olyan szinten leköti a figyelmedet és az energiáidat, hogy nem jut már erő arra, hogy TULAJDONOSKÉNT VEZESD, megálmodd, megtervezd, az életedet a cégedet, a csapatodat.

Láttál már sikeres életet, céget, csapatot VEZETŐ nélkül megvalósulni?
Én nem.

Lehet, hogy most arra gondolsz, “András, menj a francba! Agyon dolgozom magam, te meg itt csesztetsz.”

Teljesen megértelek, ha most ezt érzed.
Viszont tudd, hogy ugyanebben a cipőben jártam évtizedekig.

Egészen addig a pontig, amíg fel nem vettem a tulajdonos és vezető szerepet, egy rémálom volt az életem és a cégeim.
Egyszerűen nem tudtam megfelelni fantasztikus dolgozói szerepben annak a felelősségnek, amit egy tulajdonosi és vezetői szerep felelőssége megkövetel.

De megtörtént a csoda, mert:
ELDÖNTÖTTEM, HOGY INNENTŐL KEZDVE TULAJDONOS VEZETŐ VAGYOK!

Egy tulajdonos vezető önmagában sokkal több felelősséget tud felvállalni, ezáltal még sokkal több munkát tud elvégezni, anélkül, hogy több időt dolgozna. Így volt ez nálam is.
A dolgok pedig elkezdtek kisimulni az életemben és a cégeimben.

Hihetetlen?
Az.

Próbáld ki magad, ha nem hiszed el nekem!
Keress meg, ha segítség kell hozzá!

Te mit akarsz, te mit teszel érte?

TE MIT AKARSZ, TE MIT TESZEL ÉRTE, ÉS TE MENNYIRE HISZEL BENNE?

Nem a korod számít.
Nem az számít, nő vagy férfi vagy-e.
Nem az számít, milyen etnikumba tartozol.
Nem az számít, honnan indultál.

Nem az számít, mennyiszer utasítottak el, mennyi nemet kaptál már, vagy mennyien nem hittek benned.

Az egyetlen, ami számít, hogy TE mit akarsz, TE mit teszel érte, és TE mennyire hiszel benne!

A képen Sanders ezredes, akit 66 évesen nem érdekelt, hogy 1009 elutasítást kapott Amerika szerte az éttermektől a csirke-receptjére.

De az 1010.-k üzletet végre megkötötte.
8 év múlva, 74 évesen már 600 étterme volt.

AKARTA.
CSINÁLTA.
ELHITTE.

Ezt kívánom neked a Céljaid és a Karriered megvalósításához! ????

Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092

MIÉRT NEM ÉR SEMMIT, HA JÓL MEGMOTIVÁLNAK?

“Motiváció. Ez kell nekem! Elmegyek egy rendezvényre, hátha erőre kapok tőle.” – mondta egy barátom, amikor mesélte, hogy indul egy motivációs előadásra.

Van egy rossz hírem. Neki is és neked is.

Amikor téged kívülről kell másoknak jól megmotiválni, az úgy porlad szét pár óra vagy nap alatt, mint egy homokvár a homokviharban.

Régi tapasztalatom, hogy a kívülről jövő késztetés, hajtőerő az csak nagyon rövid ideig segít neked, ha egyáltalán segít.
Kérdezhetnéd, hogy miért, hiszen jól belelkesedsz tőle.
Ez igaz. Lelkes leszel.

DE! A lelkesedés önmagában még sosem ért el eredményeket cselekvés nélkül.
Ahhoz, hogy te el is indulj, cselekedj, és megvalósítsd az álmaidat, nagyon kevés a lelkesedés, ha az nem belülről jön, hanem külső hatásra.

Ezt abból veszed észre, hogy a saját hajtóerőd tényleg megmozdít, és teszel is konkrét dolgokat, lépéseket a céljaid irányába.

Tudom, miről beszélek, hiszen régen én is többször részt vettem motivációs rendezvényeken, és nem értettem, hogy mi a franc történt egy hét múlva, amikorra kifogyott a lelkesedésem az élet nehézségei és akadályai miatt. Ugyanezt tapasztaltam azokon, akikkel együtt voltam ezeken az előadásokon.

Csak az a motiváció tud igazán hajtani, erősíteni téged, ami belőled fakad!
A többi csak egy jó reklámfogás.

Mit tudsz tenni, hogy megtaláld a belső hajtóerődet, ha még nincs meg?

– Képezd, fejleszd magad, hogy egyre jobban tisztába kerülj Önmagaddal, és a saját magadban rejlő lehetőségekkel!
– Gyűjts információkat azokról a területekről, amik téged érdekelnek, de minden esetben bizonyosodj meg az információ konkrét forrásáról, és ne fogadj el olyan általánosításokat, mint pl. “angol tudósok megállapították, hogy …..” – mert a hazugságokat leggyakrabban igy terjesztik!
– Kerülj tisztába az erősségeiddel, mert ezek nagyban tudnak támogatni téged a céljaid megvalósításában!

GYAKORLAT:
LISTÁZD FEL AZ ÉRDEKLŐDÉSI TERÜLETEIDET, SZEREZZ BE RÓLUK SOK IGAZ INFORMÁCIÓT.
LISTÁZD FEL AZ ERŐSSÉGEIDET, ÉS ERŐSÍTSD ŐKET KÉPZÉSSEL, GYAKORLÁSSAL.

Keress bizalommal Privát üzenetben, ha van kérdésed!

Barátsággal:
Bacsa András
+36309365092

Ne árulj Ferrarit egy Opel áráért

NE ÁRULJ FERRÁRIT EGY OPEL ÁRÁÉRT avagy CSAKIS A VÁGYAID DÖNTIK EL, HOGY MENNYI JUTALMAT KAPSZ!

Egy kedves barátom a karrier tervezése közben eljutott arra a pontra, ahol a szolgáltatása árát kellett volna meghatároznia. Ekkor leblokkolt. Leblokkolt, mert kétségbe került önmagával. Nem tudta eldönteni, hogy merjen-e többet kérni. Pedig egy teljesen egyedi terméket akar bevezetni, ami még nincs a piacon.

Egy prémium szolgáltatásért átlagosan jó árat gondolt elkérni.
Erre én annyit mondtam neki, hogy ez olyan, mintha egy Ferrárit egy jó Opel áráért akarna eladni. Ezen nagyon meglepődött, mert ő is tudja, hogy különleges a szolgáltatása.

Megkérdeztem tőle, hogy bízik-e a termékében?
Rávágta, hogy igen.
Megkérdeztem tőle, hogy bízik-e önmagában?
Nem válaszolt. Csendben nézett rám.

Rádöbbent, hogy az értéket nem a szolgáltatása, nem a terméke, és nem mások határozzák meg, hanem csakis az, hogy ő mit gondol, és mennyire bízik önmagában, illetve saját maga mennyire tartja értékesnek azt, amit ad.

Ahhoz, hogy megfelelő jutalmat kaphass, el kell döntened a saját értékedet!

Ha ezt nem hiszed el, nézz körül, mennyi értéktelen dolog van forgalomban elképesztően magas  áron! Csak azért fizetnek ki értük olyan sokat, mert az előállítónak van önbizalma, magabiztossága, és nem értékeli le magát. Sőt! Magasan felértékeli magát.

Persze ezt jó sokat és jó sokaknak kommunikálja, és már meg is van a nagy biznisz egy amúgy értéktelen “cukros fekete löttyből” kóla néven. Vagy egy értéktelen húsmaradványokból készült, alacsony minőségű, kismaréknyi zsemlében, gyorséttermekben eladott húspogácsából valamilyen hamburger néven.

Tedd a saját értékedet rendbe a fejedben, és ha tényleg hiszel magadban, akkor mások ezt mosolyogva fizetik ki neked!

GYAKORLAT: VIZSGÁLD MEG, HOGY A MUNKÁDÉRT, SZOLGÁLTATÁSAIDÉRT, TERMÉKEIDÉRT ELKÉRED-E AZT A JUTALMAT, AMIT SZÍVED SZERINT ELKÉRNÉL!
AZTÁN KORREKTÜL ÁRAZD BE MAGAD!

Barátsággal:
Bacsa András

Erős szövetség nélkül halott a csapatod

ERŐS SZÖVETSÉG NÉLKÜL HALOTT A CSAPATOD avagy
A LEGNAGYOBB KIHÍVÁS MEGTARTANI A TÁRSAIDAT!

Egy barátom mesélte, hogy ő most extra figyelmet tesz a munkatársaira, hetente foglalkozik velük személyesen négyszemközt, mert nagyon fontos neki, hogy ebben a zűrzavaros helyzetben a csapattagjainak egyfajta stabilitást adjon. Így még erősebb csapatot tud kovácsolni, akikkel át tudják közösen vészelni ezeket a kemény gazdasági és társadalmi körülményeket.

Azt mondta, hogy nem engedheti meg sem magával, sem a munkatársaival szemben sem, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzet legyengítse a csapatát, és bármilyen váratlan tényező miatt felboruljanak.

Nagyon megdicsértem őt, mert ösztönösen megérezte, hogy a legfontosabb dolog jelenleg mindnyájunk számára az, hogy támogató, összetartó, egy irányba törekvő, megbízható emberekkel vegyük körül magunkat.

Könnyen lehet, hogy ez a kulcsa annak, hogy ezt a válságos gazdasági és társadalmi helyzetet veszteségek, és elpazarolt erő és energiabefektetések nélkül éld túl, és tudj koncentrálni a legfontosabbra, a jövőt építő, előre vivő céljaidra.

Ezért, ha te akarsz maradni az életed különböző részeinek az irányítója, akkor fektess be most sokkal több időt és energiát a téged közvetlenül körülvevő emberekbe!
Mert, ha valamikor, akkor most sokkal nagyobb segítségre van szükségük ezeknek az embereknek, és sokkal több gondoskodást igényelnek!

Ez érvényes a családodra, barátaidra, és minden csapattársadra a környezetedben.
Fektess be most beléjük az erődből, és meglátod, hosszú távon ez lesz a valaha volt legjobb dolog, amit tehetsz!
Meglátod, hogy ezt a befektetett energiát sokszorosan kapod vissza, és megalapozod az életed hosszú távú biztonságát, megbízható, lojális és segítőkész csapattagokkal.

A te sikered azon múlik, mennyire tudsz segíteni a környezetedet jobb és stabilabb állapotba hozni!

GYAKORLAT: LISTÁZD FEL, HOGY KIK AZOK A SZEMÉLYEK A KÖRNYEZETDBEN, AKIK MEGÉRDEMLIK, HOGY EXTRA GONDOSKODÁST ADJ NEKIK, ÉS ADJ NEKIK EGYENKÉNT KIEMELT TÁMOGATÁST ÉS SEGÍTSÉGET!

Barátsággal:
Bacsa András