Nap mint nap azt látom, hogy sok cégtulajdonos, vezető olyan harcot vív, amellyel megkeseríti a saját, és a mások sorsát is. Ez a küzdelem beleívódik az életébe, és ennek a harcnak a végeredménye az, hogy tönkremennek és megszűnnek a családi, baráti kapcsolatai, illetve megromlik a viszonya a környezetével.
A fő probléma az, hogy ő nem versenyez, hanem őrült görcsös erőfeszítéssel, elkeseredetten próbálja azokat az akadályokat leküzdeni, amik egyébként természetes velejárói minden versenynek minden területen az életben.
Az a vezető, aki úgy éli meg a tevékenysége közben felmerülő nehézségeket, hogy azok az élet igazságtalanságai, amik csakis büntetni akarják őt, soha nem fogja megélni azt az örömöt, ami ezeknek az akadályoknak a legyőzéséből fakad.
Ami pedig ennél is rosszabb, az, hogy ebből adódóan sosem fogja igazán elismerni magát, illetve másokat sem, akik részt vettek vele együtt ezek leküzdésében. Így ez számára egy folyamatos kényszerű harc, nem pedig egy olyan verseny, ami minden nehézségével együtt lehetőséget ad arra, hogy bebizonyítsa, hogy ő és a csapata a legjobb.
Azokban a cégekben, ahol a tulajdonos, vezető napi harcokat vív, nem pedig versenyez, ott goromba és keserű a légkör. A csapattagok rettegnek, mert amikor a teljesítményük nem megfelelő, vagy amikor hibát követnek el, akkor ahelyett, hogy a vezetés segítene nekik ezeket korrigálni, inkább hangos hibáztatások közepette “leszedi a fejüket”.
Ilyenkor ezek a munkatársak a vezető szemében csapattagból ellenséggé válnak, mintha ők is, és minden probléma összeesküdött volna ellenük.
Mi is történik valójában? Aki “farkast kiált” – azaz vészmadár – az előbb vagy utóbb egész biztosan bevonzza a bajt. Aki folyamatosan harcol, az előbb vagy utóbb mindenben és mindenkiben ellenséget lát. Sőt, ellenséggé fogja tenni.
Így a csapattagok társak helyett zsoldosokká válnak, és sosem fog kialakulni egy igazi bajtársias csapatlégkör, amely nélkül egy cég sem tud stabil és sikeres lenni, illetve sosem tud egy hosszú távon lojális csapatot létrehozni és főleg megtartani.
A kitűzött célokból pedig csak kudarcok lesznek, és ezek a vezetők boldogtalanul, magányosan feledésbe fognak merülni.
A verseny nemesít, a folyamatos görcsös harc pedig legtöbbször lealacsonyít.
Versenyezz hát, mert az sokkal több örömöt ad, és nemesebb lelket hoz létre!
Barátsággal:
Bacsa András