
ÁTVERÉS, HOGY MINDIG CSAK A KÖVETKEZŐ LÉPÉSRE KONCENTRÁLJ avagy
MINDIG A FŐCÉLON KELL LEGYEN A FÓKUSZOD!
Egy barátom mondott nekem egy számomra teljesen furcsa dolgot: ő úgy tanulta, és ezért úgy él, dolgozik, működik, hogy mindig csak a következő lépésekre koncentrál, és nem idegesíti magát azon, hogy vajon mikor és hogyan fogja elérni a nagyobb céljait. Halad, ahogy halad, de így nincs folyamatosan stresszben, hogy ott az a nagy cél, és mi lesz, ha nem éri el.
Erről rögtön 2 dolog jutott az eszembe:
Elsőként az, hogy én még nem láttam senkit nagy célokat elérni úgy, hogy nem erre a nagy álomra összpontosított volna folyamatosan. Mert a kisebb lépések, amik a nagy álmok felé visznek, bizony le tudják foglalni olyan mértékben az embert, hogy annyira belebonyolódhat, hogy aztán ki sem lát belőle többet, és a teljes energiáját azzal tölti, hogy a kisebb lépéssel bíbelődjön. Ez hajlamos elterelni, vagy akár teljesen megállítani őt.
Persze mindig a következő lépésen kell dolgoznunk, de le nem vehetjük a figyelmünket a végső, nagy célról!
Másodszor pedig el kell mondanom, hogy még senkit nem láttam úgy nagy célokat elérni, hatalmas álmokat valóra váltani, hogy közben ne kellett volna számtalanszor izgulnia, izzadnia, sőt, akár álmatlan éjszakákat is átélnie, ha másért nem, hát azért, mert végigdolgozta az éjszakát is, hogy végül az övé legyen az, amit kitűzött.
Nem tudom, veled előfordult-e már a fenti dolog, de ha igen, tutira nem volt kényelmes?
Szóval, ha azzal akarnak megetetni téged, hogy mindig csak a következő lépést lásd magad előtt, és ne nézegesd a nagy célod, akkor tudd, hogy az a másik személy már belekerült ebbe a csapdába, őt már megetette valaki, aki nem szerette volna, hogy ez a másik sikeres legyen. De az is lehet – és ez a legveszélyesebb -, hogy a személy szándékai nem túl építőek rád nézve!
Ugye tudod, hogy ilyenkor mi a dolgod? (Szerintem egyszerűen csak hagyd őt figyelmen kívül!)
Van itt még valami, ami fontos, ha vannak nagy álmaid, amiket ténylegesen meg is akarsz valósítani. Ez pedig az, hogy ezekért teljes felelősséget kell vállalj! Ebbe beletartozik a kemény munka is, és az, hogy nem találsz kifogásokat arra, hogy mi az a körülmény, ami miatt nem lehet megvalósítani.
Most pont egy olyan helyzetben van a társadalom, amikor 1000 dolog kerül az utadba, csak hogy eltérítsen a céljaidtól. Számtalan indok van arra, hogy pont most miért nem tudod elérni azokat a dolgokat, amiket kitűztél magadnak.
DE! Vajon Te fontos vagy-e annyira saját magadnak, hogy nem hagyod cserben az álmaidat, és nem árulod el magadat, csak azért, mert a dolgok nehezebbé váltak, sőt, talán lehetetlenné is?
Tudod, a büszkeség és boldogság csak az akadályok túlsó oldalán terem!
Menj ezért át rajtuk, és kapd meg a megérdemelt jutalmadat!
GYAKORLAT: VIZSGÁLD MEG, HOGY JELENLEG MENNYIRE ÖSSZPONTOSÍTASZ A FŐ CÉLJAIDRA! AHOL NEM, OTT TEDD VISSZA EZT A FÓKUSZT, ÉS MENJ TOVÁBB, AZ AKADÁLYOK TÚLOLDALÁRA!
Barátsággal:
Bacsa András