
KÉRD MEG AZ ÁRAD, KÜLÖNBEN FELKOPIK AZ ÁLLAD avagy HA TE NEM TUDOD AZ ÉRTÉKEDET, MÁS SEM FOGJA ÉRTÉKELNI!
Egy barátom mesélte, hogy nem tudja, hogy az embereknek szüksége van-e az ő szolgáltatásaira. Nem érti, hogy miért nem szerződnek le vele?! Tanácsadás tevékenységet folytat. Sokaknak segített már megoldani a problémájukat, de sokszor nem jut el addig, hogy pénzt is kérhessen, mert megköszönik neki a segítséget, és elégedetten tovább állnak.
Egy kérdésem volt csak felé: hogy érti azt, hogy nem is szerződött le velük, nem is kapott érte pénzt, de mégis megoldotta a problémájukat, ami miatt hozzá fordultak?
Azt válaszolta, hogy csak simán adott ingyen tanácsokat, mert szerette volna megmutatni, hogy értékes amit szolgáltat.
Ez a segítség viszont olyan mértékű volt, hogy már nem volt szükség további tanácsokra – hiszen meglett a megoldás – ezért a lehetséges ügyfelei boldogan elköszöntek tőle.
Ezek miatt a “kudarcok” miatt elkezdte megkérdőjelezni, hogy tényleg szükség van-e az ő munkájára. Elkezdett kételkedni a saját értékében. Elkezdett visszahúzódni a tevékenységétől, és elkezdte tönkretenni az eddigi kemény munkáját.
Pedig valójában sikereket ért el, csak nem kérte el érte a fizetségét!
Megkérdeztem tőle, hogy ő szeretne-e lenni a modern kori Teréz anya? Mert akkor találjon magának egy messzi, a nyugati kultúrától mentes helyet, ahol maximum csak a napi ételről és a nomád lakhatásról kell gondoskodnia, amit úgyis megkap, ha ott másokon segít.
Hagyja itt ezt a modern, pézalapú civilizációt, ahol még a levegővétel is súlyos összegbe kerül, és ha nincs bőséges bevétele, akkor nem hogy azon a színvonalon nem tud túlélni, amit megszokott, hanem sehogy sem!
Ez a társadalom megköveteli tőled, hogy tudd és kérd el a saját értékedet, amit a munkáddal teremtesz, különben igencsak felkopik az állad! Mert ha Te magad nem kéred meg a saját áradat, akkor mások nem fogják megadni neked csak úgy!
Ezáltal saját magad legrosszabb barátja leszel, ha nem becsülöd meg annyira magadat, hogy bőségesen elkérd a munkád értékét!
Persze segíts sokat önzetlenül másoknak! Ha nem ezt tennéd, biztosan sosem lennél boldog! Ráadásul ez bevonz neked olyan beáramlásokat a munka, viszont segítség, viszont támogatás és akár pénz formájában is, amikkel egyáltalán nem is számoltál.
DE! Ne értékeld le magadat azzal, hogy nem kéred meg jól a saját áradat!
Ehhez viszont az is hozzá tartozik, hogy nyújts és adj mindig kiváló minőséget, hogy legyen mire fel elkérned a bőséges fizetséget!
GYAKORLAT: VIZSGÁLD MEG A TEVÉKENYSÉGEIDET, SZOLGÁLTATÁSAIDAT, TERMÉKEIDET, ÉS NÉZZ SZEMBE VELE, HOGY VAJON BŐSÉGES FIZETSÉGET KAPSZ-E ÉRTÜK, ÚGY, HOGY KÖZBEN KIVÁLÓ MINŐSÉGET NYÚJTASZ!
Barátsággal:
Bacsa András