
CÉLTALANUL ÜRES AZ ÉLET, LEHETSZ BÁRMENNYIRE IS GAZDAG avagy
A SIKER ÉS BOLDOGSÁG AZ ÉPÍTŐ, MÁSOKAT SEGÍTŐ CÉLJAIDON MÚLIK!
Ne érts félre: nem vagyok álszent. Nem gondolom, hogy a vagyon nem fontos. Sőt, azt gondolom, hogy igenis szükség van bőséges pénz mennyiségre ahhoz, hogy sokat és nagyban tudjunk tenni saját magunk, a családunk, vállalkozásunk, és a társadalmunk jobbításáért.
A cikkem címe arra utal, amit a minap személyesen tapasztaltam. Egy fantasztikusan értékes, intelligens, meglehetősen vagyonos, az ötvenes éveiben járó, testileg teljesen egészséges, napi szinten sportoló, de saját maga által megfogalmazva “mentálisan kiégett és teljesen céltalan” örök ifjú úrral találkoztam. Ahogy elmondta, mindent elért már az életében, amit akart, és nagyon magas életszínvonala van. De mégis üresség vette körül.
A csodálatos az, hogy ő magától felismerte azt, hogy ha “új életre akar kelni”, akkor meg kell találnia azt a belső hajtóerőt, motivációt, a Küldetését, amit egy megfelelő eszközzel, Karrierrel teremtve, új Célokat kitűzve, meg tud valósítani.
Rájött, hogy korábban, nem tudatosan, de mindig olyan dolgokat kreált, amik másokat segítettek, és így játszott ő hatalmas játszmákat, a pénz pedig szinte automatikusan jött neki.
A segítségemmel sikerült megtalálnia azt a Küldetést, ami tudat alatt mindig is hajtotta, és most, hogy tudatossá vált vele, egy új játszmát teremtett neki, amivel egy örömteli, pozitív és sikeres közösséget fog létrehozni. Megtalálta azt a karrier eszközt is, amivel ezt megteremti, és már nagyban dolgozunk a teljes stratégiai tervezésen és szervezésen.
Ez “új értelmet adott az életének”. Az eddig megteremtett vagyona és tudása pedig új értéket kapott, mert ezek most olyan célokat fognak segíteni, amik a következő évtizedekre megadják neki és sok más embernek az igazi életörömöt és boldogságot.
GYAKORLAT: TALÁLD MEG A KÜLDETÉSEDET, ÉS DOLGOZD KI, HOGYAN TUDOD MEGVALÓSÍTANI.
Ha szükséged van segítségre, keress bizalommal!
Barátsággal:
Bacsa András