Bréma és Manchester

MA DÉLUTÁN ÁTNÉZTEM BRÉMÁBA ÉS MANCHESTERBE avagy AZ ÉLET ÉLVEZET, HA JÓ NAGY A JÁTSZÓTERED!

Borús ősz van ma. Ennek ellenére ez ismét egy ragyogó nap a számomra. Most gondoltam csak  bele, hogy igazán kivételes az életem. Ma is “tettem” egy jó kis munkakörutat az irodámban ülve, Németország és Anglia volt a két külföldi helyszín (és persze magyar hon sem maradt ki), ahol sikerült megint intenzíven segítenem másoknak, hogy még előrébb és feljebb vihessék a munkájukat és ezáltal az életüket. Közben pedig elérjék a vágyott céljaikat.

Az online térnek köszönhetően
8 országban teszem ezt hétről hétre, és eszem ágában sincs csökkenteni ezt a meglehetősen szép nagy játszóteremet! Sőt! Hamarosan jön a következő kihívás……..

Nagy-e a felelősség?
Persze!
De felelősség nélkül nincsen igazi öröm, siker, és boldogság sem.

Ez kéz a kézben jár azzal, hogy folyamatosan átlépem a komfort zónámat, folyamatosan fejlődök, képződök, és így folyamatosan fenn tudom tartani azt a stabilitást, ami megerősít nap mint nap a szokásos és nemvárt teendőimben.

Jönnek-e problémák?
Persze!
De tárt karokkal várom őket.

Minden egyes akadály leküzdésével erősebb és elszántabb leszek. Csak így  tudok segíteni másokat, hogy ők is ezt tegyék. Egyre magasabb szinten.

Van-e határ?
Olyan nincsen!
A játék számomra az, hogy a ma határait hogyan tolom ki holnapra.

A helyzet az, hogy Te is játszhatsz akkora játékot, amekkorát Te kigondolsz!
Tűzhetsz ki magadnak igazán nagy álmokat, mert ez csak rajtad múlik!

De min múlik az, hogy eléred-e ezeket?

Azon, hogy vállalsz-e akkora felelősséget, amekkorát megkívánnak?
Azon, hogy “nekimész-e” a problémáknak olyan kitartással, amilyenre éppen szükség van?
Azon, hogy áttöröd-e a határaidat és a gátjaidat olyan tudással, ami kell hozzá?

Semmi más bonyolult, komplikált, titkos, varázslatos dologra nincs szükséged, ezt bizton állítom.
Így a végére már csak egy kérdésem maradt:

Itt van végre az ideje, hogy Te is megvalósítsd Önmagad?

Barátsággal:
Bacsa András

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!