A mai fiatalok

 
HAZUGSÁG, HOGY A MAI FIATALOK ROSSZ GENERÁCIÓ avagy NEM MINDEN SZŐKE NŐ BUTA!
 

Egyik barátom mesélte elégedetlenkedve, hogy ebben a mai fiatal generációban nem lehet megbízni, felelőtlenek, és nem is érti, hogy lesz a mi öreg korunk, hogyan fogunk tudni rájuk támaszkodni. Ez egy eléggé tág általánosítás, és rögtön beindult tőle az emlékezetem.

Eszembe jutottak azok a saját fiatalkori emlékeim, amiket nem valószínű, hogy valaha is leírnék, és közzé tennék, mert igencsak meglepődnél rajtuk! Nem éppen arról szólnak, hogy mi mennyire komolyak voltunk, mi mennyi felelősséget vállaltunk, meg ilyesmik. Ezekben a fiatalkori emlékeimben szerepelnek olyan régi osztálytársak, barátok, akik viszont most már szinte mind felelősségteljes, kedvelt, és akár ismert és elismert személyek. De pár évtizeddel ezelőtt ők is, velem együtt átmentek a fiatalkori lázadáson, persze teljesen másképp, mint a mai korosztály.

Mint ahogy a szüleink mentek végig a saját lázadó, laza és felelőtlen korszakukon, amit akkor “hippi korszaknak” neveztek, ami a mai fiataloknak teljesen elképzelhetetlen, hiszen teljesen más volt a társadalmi és technikai berendezkedés.

DE! Én itt és most megcáfolom a barátom fenti, általános állítását! Mert ahogy a “minden szőke nő buta” mondás hazugság, pontosan olyan valótlan azt állítani, hogy a mai fiatal generáció megbízhatatlan és rossz!

Az elmúlt rövid időszakban szerencsém volt együtt dolgozni 4 mai fiatallal, akiknek az életkora 19-27 év között volt. Imádtam a közös munkát velük!
Az arányukat tekintve is tökéletes az elosztás, mert 2 lány és 2 fiú volt. Ezek a srácok  egytől egyig csodálatos, építő, felelősségteljes és tettre kész lények, akik eldöntötték, hogy a kezükbe veszik a saját sorsukat, megtalálják a küldetésüket, és okozóvá válnak az életük felett.

Ezek a fiatalok – fiatal koruk ellenére – már csodálatos eredményeket értek el az életükben eddig is. Sok komoly, idősebb felnőtt megirigyelhetné őket, és lehet, hogy el is szégyellné magát, ha szembesülne azzal a teljesítménnyel, amit ők letettek az asztalra ebben a rövid pár évükben.

Azt sem mondhatom, hogy én kiválasztottakkal dolgoztam. Ők választottak ki engem! Őszintén mondom, hogy ezt teljesen megtiszteltetésnek veszem, mert hozzájárulhattam ahhoz, hogy az életük innentől egy stabil és megtervezett irányba tartson, amiben a saját Küldetésüket teremtik, és ezáltal átmennek a nehézségeken és akadályokon, és elérhetik a boldogabb és szabadabb életet.

GYAKORLAT: NÉZZ KÖRBE A KÖRNYEZETEDBEN, ÉS TALÁLJ ÉPÍTŐ, JAVULNI AKARÓ, FELELŐSSÉGTELJES FIATALT. LEGYEN AZ BÁRKI (CSALÁDTAGOD, ISMERŐSÖD, VAGY EGY ISMERETLEN), NÉZD MEG, HOGY MIVEL TUDOD ŐT TÁMOGATNI, SEGÍTENI, ERŐSÍTENI, ÉS TEDD IS MEG EZT VELE!

Barátsággal:
Bacsa András

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!